Bemutatkozás

'Cukrász leszek...!'

Farkasinszki Ildikó

Világ életemben imádtam sütni-főzni. Bármilyen fáradtan is értem haza a munkából, a konyhai alkotás valahogy mindig kikapcsolt, stresszt oldott, sikerélményt adott. Sokáig csak a családomat, barátaimat, munkatársaimat kényeztettem a különböző – jellemzően hagyományos házi – süteményekkel. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egy-egy nagy családi ünnepen, baráti összejövetelen nem győztem bezsebelni az elismerő szavakat a feltálalt finomságok miatt.

Alapvetően szerettem a munkámat, sikeres voltam a szakmámban, egyre feljebb ívelt a karrierem, jól kerestem, szép környezetben éltem, tulajdonképpen mindennel elégedett lehettem.  2015 nyarán mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. A nagy lányom már felnőtt, önálló családot alapított, nekem volt már 3 diplomám, humán vezetőként dolgoztam egy nagy államigazgatási szervnél, szabadidőmben sportoltam, utazgattam, de mégis… elkezdett bennem bizseregni, hogy valamit még kellene tanulni.

De mit? Szerezzek egy negyedik diplomát? Őszintén szólva nem sok kedvem volt hozzá, és értelmét sem láttam. Beiratkozzak valamilyen tanfolyamra? De mégis mire? Böngészgettem az interneten… és akkor hirtelen beugrott, hogy mi is az ami az egyik legnagyobb örömöt okozza nekem, amiben kiélhetem a kreativitásomat, amiben mindig sikerélményem van?
Igen, ez az… cukrász leszek!!!!!

Akkor még csak hobbynak, időtöltésnek, erőpróbának gondoltam, de aztán…..mi lett belőle? Őszintén megvallva az OKJ-s képzés nem azt a tudást adta amit vártam, de a vizsga feltétele volt, hogy 150 óra gyakorlatot is kellett szereznem. Szerencsémre a távolabbi családomban van egy nagyon hangulatos kis családi cukrászda, a Békeidők cukrászdája. A nyári szabadságomat náluk töltöttem, és ez meghatározóvá vált a további életemre. Elvarázsolt a piskóták, mousse-ok, torták, pogácsák, cake popok, cupcakekek világa…..elvesztem. Azt éreztem: ez az, én ezt akarom csinálni. De aztán győzött a józan ész, vissza a munkahelyre, a hétköznapokba, a hétvégi, otthoni sütögetésekhez. Úgy tűnt a cukrászkodás megmarad hobbynak, a kis kávézó, cukrászda pedig álomnak.

De az élet, nagy rendező, vagy inkább úgy mondanám: csábító. Mindig elhúzza a mézes madzagot, oda kínálja a lehetőséget, nekünk csak el kell dönteni élünk-e vele. Nekem kettőt is nyújtott. Megismertem a páromat, aki – persze hogy nem véletlenül – szintén imádja a gasztronómiát, különösen a grillezés, a barbecue világa ragadta meg. Olyannyira, hogy ez a hobby neki már a hivatásává is vált, fantasztikus grill birodalmat épített fel a GRILLTÁRSASÁG-ban. Engem is magával ragadott a lelkesedése és vásároltam magamnak egy csodás PRIMO kerámia kemencét. Eltökéltem, hogy tanulni, kísérletezni fogok ebben a világban. A legtöbbünknek a grillezésről, a nyílt tűzön hirtelen hús sütés – tarja, legfeljebb csirkemell, esetleg zöldségek – na jó a beavatottabbaknak a barbecue-zás, low and slow, meg ilyesmik jutnak eszünkbe. De hogy a kültéri kemencében sütiket, kenyereket, pogácsákat is lehet sütni, az már kevésbé magától értetődő. Pedig bizony lehet. Olyannyira, hogy már annyi grilldesszert receptet gyűjtöttem össze, hogy akár egy könyv is kitelne belőle. Ki tudja, hátha egyszer egy kiadó fantáziát lát benne.

Aztán, 2017 nyarán – épp nyaraltunk a kedvesemmel – egy kedves ismerősöm üzenetet küldött a hamarosan induló TV-s amatőr cukrász verseny felhívásával. A párom noszogatott: “ez épp Neked való, jelentkezz”! Kicsit még vacilláltam, de ő nem tágított. Együtt írtuk meg a jelentkezésemet, kerestük a süti fotókat és még onnan küldtük el az e-mailt. Még haza sem értünk a nyaralásból, amikor behívtak az első castingra.

Aztán már nem volt visszaút ….még két válogatásra kellett elmennem, és máris az IDESÜSS, az ország nagy amatőr cukrász versenye forgatásain találtam magam. A verseny pedig olyan jól sikerült, hogy  büszkén mondhatom el,  a döntőbe jutva, az ország három legjobb amatőr cukrászának egyike vagyok.

Na igen, a verseny! Azt hiszem ez volt az a pont, ahol eldőlt a további sorsom. A hobbyból lassan hivatás lett, az időm jelentős részét már a sütés tölti ki.

Megszületett a Grill-ázs Cake house, ahol minden a sütikről szól. Sütik a sütőben, sütik a grillben, sütik kint és sütik bent, sütik reggel, sütik délben, sütik minden nap, a nap minden percében.

Pár hónap útkeresés és gondolkodás után pedig az is eldőlt, hogy nem nyitok cukrászdát, vagy kávézót. 2018. október 26-án pedig elindult a Grill-ázs Sütisuli. Péntek délutánonként tematikus workshopokon együtt sütünk Veletek. Boldog vagyok, hogy már több százan jöttetek el Hozzám tanulni, sőt sokan vagytok, akik rendszeresen vesztek részt a süti-délutánokon.
Több százan jöttetek el Hozzám tanulni, sőt sokan vagytok, akik rendszeresen vesztek részt a süti-délutánokon. Jönnek barátnők, anya-lánya párosok, anya-fia párosok, komplett családok, és nem csak hölgyek, de egyre többször férfiak is. Vannak akik az ország távoli részeiből utaznak a Sütisuliba, időt, fáradságot nem kímélve. Elképesztő!

De, mint sok más vállalkozást, a COVID a Sütisulit is próbára tette. Egy egész évre bezárkóztunk, majd mikor óvatosan újra nyitni kezdtünk maszkban sütöttünk. Vicces colt, hogy nem győztük az átlátszó plexiről törölgetni a krémeket, mert mindig elfelejtettük, hogy rajtunk van és persze ugyanúgy kóstolgattunk. Nehezen indult újra a Sütisuli, így el kellett gondolkodnom, hogy hogyan tovább.

Ekkor jött az ötlet, hogy a recepteket, a tudásomat más módon próbáljam meg átadni Nektek. Kapóra jött, hogy a Vidék íze receptújság cukrászt keresett, aki sütiket süt a havonta megjelenő kiadvány oldalaira. Boldogan vállaltam a feladatot, és nagyon büszke vagyok, hogy csodás fotókkal jelennel meg a sütijeim ebben az igényes lapban.

A Mediaworks kiadóval együtt gondolkodva elindítottuk – Magyarország legnagyobb online receptgyűjteménye – a Mindmegette oldalán a Sütisulit, ahol videón is megnézhetitek egy-egy süti elkészítését. Ezeket a receptvideókat természetesen itt is megnézhetitek.

De az igazi szerelem számomra továbbra is az, ha személyesen találkozhatok és süthetek együtt Veletek. Ezért felfrissült, új ruhát kapott a Grill-Ázs Sütisuli. Új helyen, izgalmas témákkal folytatódnak a workshopok, melyekre már itt is jelentkezhettek.

A jó étel összeköt, büszkévé tesz és inspirál! Legyen az akár „csak” egy gyorsan összedobott finom, egészséges saláta, vagy egy bonyolult sok fogásos ebéd. Csak kapd elő a RÖSLE praktikus, kiváló minőségű eszközeit, és készítsd el a kedvenceidet.

Ha a konyha szerelmese vagy, ezeket az eszközöket már innen is beszerezheted.