Farkasinszki Ildikót jól ismerhetik a Mindmegette olvasói és nézői, hiszen már több éve vezeti a Sütisulit, több mint száz recept fűződik a nevéhez, illetve számtalan hasznos tanáccsal segítette már a kezdő, vagy épp gyakorlott háziasszonyokat, amatőr cukrászokat, hogy a süteményeik még finomabbak, szebbek legyenek. Idén pedig régi álma vált valóra, ugyanis megjelent első szakácskönyve, a Grilldesszertek.
Farkasinszki Ildikó nagy utat járt be, ezt nyugodtan mondhatjuk, hiszen pedagógusként kezdte, majd elvégezte az államigazgatási főiskolát, a jogi egyetemet és végül egy cukrásztanfolyamot is, mire kikötött jelenlegi szenvedélye, hobbija és hivatása, a cukrászat mellett. A pályája során többnyire vezető pozíciókban, jogászként, humán vezetőként és üzleti coachként is dolgozott, és folyamatosan munkálkodott benne a vágy, hogy tanuljon, mind újabb és újabb célokat érjen el az életében.
Megjelent Farkasinszki Ildikó első szakácskönyve, a Grilldesszertek
FOTÓ: GYARMATI LÁSZLÓ / MINDMEGETTE
A véletlen és a szerelem vitte a cukrászpályára
Felelősséggel és óriási nyomással, sok stresszel járó munkái után úgy érezte, kell valami új cél az életébe, szüksége van valamire, ami nemcsak örömet ad, de teljesen más, mint amit korábban évtizedeken át csinált. Ildiben ekkor fogalmazódott meg az az ötlet, hogy ötvözi tanulás iránti szűnni nem akaró lelkesedését és vágyát, és a sütés-főzés örömét.
Beiratkozott egy cukrászképzésre, de nem is a tanfolyamon, hanem a nyári gyakorlaton, egy kis családi cukrászdában dőlt el, hogy ez lesz az életében az új irány, ez lesz számára az új hivatás.
Az események pedig akkor vettek csak igazán nagy fordulatot, amikor Ildi párja, aki szintén a gasztronómia, és főleg a grillek szerelmese, rávette kedvesét, hogy próbálja ki magát egy cukrászversenyen is – a tévében. Ildi jelentkezett, bejutott és egészen a döntőig menetelt az Ide Süss! gasztrorealityben, sokan megismerték a nevét, és ő is elhitte magáról immár végérvényesen, hogy több mint sütögető háziasszony.
A grillen nemcsak húst, hanem süteményeket is süthetünk
FOTÓ: MINDMEGETTE
Saját cukrászdát nem szeretett volna, sokáig kereste is ezért a helyét a szakmában, míg végül megtalálta azt, ahol a sütés szerelme, az emberekkel való munka szeretete, a tanulás és tanítás iránti vágy összeér. Ez lett a Sütisuli, ami nemcsak a saját workshopjaként működik, hanem ez a Mindmegette egyik rendszeresen jelentkező videósorozata is.
A katedrától a grillsütő mellé
Hosszú út vezetett Ildi számára, míg a tanári pályán megtett első lépéseitől elért oda, ahol most van, a kamerák elé, a grillsütő mellé. Sőt, nemcsak megtalálta a saját útját, hobbiját és hivatását (és szerelmét), hanem sikerült egy olyan szeletet kiemelnie a szakma tortájából, ami még a profi séfeket is meglepetésként éri. Ez a grilldesszert. Ildi évek óta készíti a grilldesszertek receptjeit, legyen szó füstös pogácsáról, focacciáról vagy morzsasütiről, szinte bármi elkészíthető faszénparázs felett is.
Az évek során felhalmozott recepteket és persze tudást pedig most megosztja a nagyérdeművel is, ugyanis megvalósult az álma, megjelent első saját szakácskönyve, a Grilldesszertek. A könyv oldalait lapozgatva 64 grilldesszert receptjét ismerheted meg, és a grillsütés csínját-bínját is egyszerűen elsajátíthatod. Grillezési technikák, módszerek, kellékek és eszközök egész listáját szedte össze a szerző, hogy neked erre már gondod se legyen.
Ebben az új szakácskönyvben 64 grilldesszert receptjét találja az olvasó
FOTÓ: GYARMATI LÁSZLÓ / MINDMEGETTE
Mostantól kezdve a kerti grillezés már nem csak a férfiak kedvelt elfoglaltsága lehet. Ez a receptgyűjtemény nemcsak hiánypótló, de talán a világon is egyedülálló.
Farkasinszki Ildikó: Grilldesszertek – Édes és sós sütemények a parázson
Megjelenés dátuma: 2025. 06. 30.
Terjedelem: 192 oldal
Kiadó: Boook Kiadó Kft.
Ár: 7 990 Ft
forrás: https://www.mindmegette.hu/erdekessegek/grilldesszertek-farkasinszki-ildiko-recept-konyv