Blondie (fehércsokis süti rumos mazsolával)
fotó: Vidék Íze
Kevert tészták | Könnyen elkészíthető
Előkészítési idő: 30 perc | Elkészítési idő: 35 perc
Eszközök
- 20×40 cm-es magas falú tepsi,
- szilikonos sütőpapír,
- kis tálka,
- vágódeszka,
- kés,
- két keverőtál,
- citrusreszelő,
- szilikon spatulák,
- kis méretű szűrő,
- kis lábaska,
- hőálló tál
Hozzávalók egy 20×40 cm-es tepsihez:
- 300 g liszt,
- 1 kávéskanál sütőpor,
- 1 csipet só
- 6 tojás,
- 350 g cukor,
- 300 g fehér csoki,
- 200 g vaj,
- 1 kávéskanál vaníliaőrlemény,
- 2 citrom
- ½ dl rum,
- 100 g mazsola
A tetejére:
- 1 evőkanál porcukor,
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- A sütőt melegítsük elő 175 fokra.
- Egy 20×40 cm-es tepsit béleljünk ki szilikonos sütőpapírral úgy, hogy a papír jócskán lógjon ki a tepsiből. Így könnyű lesz kiemelni majd a megsült tésztát.
- A mazsolát öntsük le a rummal, ha szükséges egészítsük ki annyi vízzel, hogy teljesen ellepje. Mikróban forraljuk fel, majd hűtsük ki és szűrjük le.
- A fehércsokit vágjuk körömnyi darabokra és gőz fölött olvasszuk össze a vajjal, miközben folyamatosan kevergetjük, nehogy megégjen a csoki. Ha már szép egynemű, vegyük le a gőzről, és ezt is hagyjuk teljesen kihűlni.
- A lisztet keverjük össze a sóval és a sütőporral.
- A tojásokat a cukorral és a vanília őrleménnyel robotgéppel habosítsuk ki alaposan. Reszeljük hozzá a citromok héját, majd szilikon spatulával dolgozzuk bele a fehércsoki masszát, a sütőporos lisztet, és végül a leszűrt rumos mazsolát is.
- A masszát öntsük a tepsibe, a tetejét simítsuk el egy kicsit, majd hintsük meg a fahéjas porcukorral.
- Toljuk a tepsit a forró sütőbe, és 35 perc alatt süssük készre a tésztát.
- A sütési idő leteltével azonnal vegyik ki a tepsit. Úgy tűnik mintha még nem sült volna át teljesen, de éppen így lesz majd kellően ragacsos, és omlós. Nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad.
/Megjelent a Vidék Íze magazin 2022. májusi számában
fotó: Nagy András Péter/
Forrás és fotó: Vidék íze